Galéria 60 éve született Diana walesi hercegné ezek voltak a legemlékezetesebb pillanatai


60 éves lenne Diana hercegné így nézne ki ma

1981-ben házasodtak össze, s ezzel egyidőben Diana walesi hercegné lett. Házasságuk megromlott, Károly ismét viszonyt kezdett korábbi szeretőjével, Camilla Parker-Bowles-szal, míg Diána lovasoktatójával, James Hewitt-tal randevúzott. 1996-ban végül elváltak, azonban 1997-ben bekövetkezett tragikus haláláig Diána a britek.


Galéria 60 éve született Diana walesi hercegné ezek voltak a legemlékezetesebb pillanatai

Diana walesi hercegné halála 26 évvel ezelőtt történt, de sokak emlékezetében máig élénken él. Szinte mindenkinek vannak emlékei arról, hogy mit csinált, hova tartott éppen akkor, amikor megérkeztek a hírek, az édesanyjuk koporsója mögött megtörten sétáló Harry és Vilmos herceg látványa pedig örökre belénk égett.


Lady Diana "Diána walesi hercegné" Sztárlexikon Starity.hu

Diana walesi hercegné utolsó útján az akkori kedvesével, Dodi Al Fayeddel utazott Párizsban, amikor üldözőbe vették az autójukat a paparazzók. A gépjárművel menekülőre fogták, azonban az egyik aluljáró kifogott a sofőrön, és halálos balesetet szenvedtek. A vizsgálat szerint a sofőr ittasan vezette az autót, ez okozta a vesztüket, azonban számos összeesküvés.


Diana walesi hercegnő Egy élet ünneplése (film, 2012) Kritikák, videók, szereplők MAFAB.hu

24 évvel ezelőtt, augusztus 31-én halt meg Lady Diana. Életének, tetteinek köszönhetően mindenki úgy emlékszik rá, mint a nép hercegnője, emlékét mégis a mai napig beárnyékolja tragikusan korai és elkerülhető halála. Egy évvel azután történt, hogy elvált Károly hercegtől. A nyár végi estén Diana walesi hercegné új szerelmével, Dodi al Fayeddel Párizsban.


Diana hercegné 79 személyes tárgyát árverezik el a következő napokban Ridikül

Megrendítő részletek derültek ki Diana hercegné haláláról. Diána walesi hercegné július 1-én lenne 60 éves. Mint azt már sokan tudják, Diana 1997. augusztus 31-én vesztette életét egy autóbalesetben. A tragikus balesetről több hatósági személy is beszámolt, köztük volt egy, a baleset bekövetkeztekor arra járó.


10 emlékezetes pillanat Diana hercegnő életéből Marie Claire

Diana walesi hercegné és II. Erzsébet brit királynő mosolyog 1987-ben a londoni Clarence House előtt Forrás: Martin Cleaver/AP. A válás kimondása után hamarosan viszonyt kezdett Dodi Al-Fayed egyiptomi filmrendezővel, egy dúsgazdag milliárdos fiával. Kapcsolatuk gyorsan a bulvárlapok egyik kedvenc témájává vált, és a.


Lady Diana Spencer, walesi hercegné …amit a brit királyi családról tudni érdemes…

Húsz éve halt meg Diana, walesi hercegné. Két fia szobrot állíttatott Diana walesi hercegnének, aki éppen 20 évvel ezelőtt halt meg egy párizsi alagútban. A balesetről összeesküvés-elméletek sokaságát gyártották, pedig valójában hibás emberi döntések sorozata okozta.


DIÁNA WALESI HERCEGNÉ/ GALÉRIA/

Diana Spencer, azaz az egykori walesi hercegnő, Diana hercegné viharos életet élt. A 90-es évek óta állandó múzsája a játék- és dokumentumfilmeknek. A legújabb példa erre természetesen Pablo Larraín Spencer című filmje, amely fikciós formában dolgozza fel a hercegnő Károly hercegtől való válását és a királyi családból való távozását.


Ezért nem walesi hercegné Kamilla

Katalin elődje, Carley. Károly walesi herceg és a néhai Diana hercegné elsőszülött fia a „legenda" szerint akkor figyelt fel először Kate Middletonra, amikor az akkor mindössze 19 éves lányt megválasztották az egyetem 11 kollégiumának egyike, a Sally's legszebb lányának. Ám a románc kezdete még váratott magára egy darabig, Vilmos ugyanis végül Carley Massy-Birch.


Diana walesi hercegné halálának 20 évfordulója Noizz

Diána, születési nevén: Diana Frances Spencer walesi hercegné 1981-től 1996-ig, III. Károly brit király első felesége. Két fiuk, Vilmos és Henrik herceg. Apjuk után Vilmos az első helyet foglalja el az Egyesült Királyság trónöröklési rendjében, Henrik az ötödik helyen áll.


Lady Diana, a nép hercegnője Cultura.hu

Július 1-jén lenne hatvanéves Lady Diana Spencer walesi hercegné, Károly brit trónörökös egykori felesége. A fiatalon, alig 36 évesen autóbalesetben elhunyt Diana, akit csak "a nép hercegnőjeként" emlegettek, már életében hatalmas népszerűségnek örvendett, halála világszerte soha nem látott gyászt váltott ki.


19 éve hunyt el Lady Diana walesi hercegné Körkép.sk

Az Egyesült Királyságban már azelőtt ellentmondásos volt a megítélése, hogy fia, Dodi és Diana walesi hercegné románca kiderült volna. Éveken át harcolt azért, hogy megkapja a brit állampolgárságot, miután a brit ingatlanmágnás Roland "Tiny" Rowland megkérdőjelezte bevételeinek forrását. 1994-ben még botrányt is okozott, mert pénzt adott brit parlamenti.


Így néz ki a Diana walesi hercegné sírhelye 23 évvel a halála után. Elszorul a szívünk

Ma lenne 60 éves Diana, a walesi hercegné. Diana a XX. század egyik ikonikus női alakja volt, aki bár beházasodott a királyi családba, az élete mégsem úgy végződött, ahogyan a tündérmesékben szokás. Talán nincs ember, aki ne ismerné a nevét és valamilyen részletet az életéből, de vajon ismerjük-e az igazi Dianát, aki.


Diana hercegné sírja egy meseszép helyen van, így néz ki ma

Lady Diana barátnője, az ismert médium a The Sun-nak nyilatkozva mondta el: ő maga is ott volt a palotában, mikor Bashir először járt ott, és vetette fel, hogy készítene egy interjút a hercegnével - írja az Index. Az interjú a hercegné jótékonysági szervezeteiről szólt volna, de a barátnő szerint Bashir egyszerűen tőrbe.


Diána walesi hercegné Wikipédia

Károly walesi herceg és a néhai Diana hercegné elsőszülött fia a „legenda" szerint akkor figyelt fel először Kate Middletonra, amikor az akkor mindössze 19 éves lányt megválasztották az egyetem 11 kollégiumának egyike, a Sally's legszebb lányának. Ám a románc kezdete még váratott magára egy darabig, Vilmos ugyanis.


Így nézne ki ma a 25 éve elhunyt Diana hercegné

Diana walesi hercegné élete és halála képekben. 20 évvel ezelőtt halt meg Diana walesi hercegné a párizsi Alma alagútban, egy balesetben. Diana életéről és haláláról szóló cikkünket itt olvashatja. Ebben a cikkben pedig Diana életéről és a végzetes balesetről láthat 26 képet. Diána walesi hercegné Jakartában.